|
|
| |
"Május a legbájosabb hónap,
Mézes, ízes csókok csattannak.
Illatos fák, bokrok lomboznak,
Szép virágjaikkal pompáznak."
|
|
|
|
| |
"Zöld mező terül, lepke repül,
Fiú és lány selymes fűre ül.
Kaján Nap, illan a pillanat.
Feszül a féktelen érzelem,
Tombol a buja, vadszerelem."
|
|
|
|
| |
"Hogy Ő mit akart, nem látta, nem tudta azt senki sem,
Ne haragudj apa, nem rossz gyermek a Te kisfiad.
De az én jó anyácskámnak meghalni még nem szabad.
Figyeltem, és nem feledtem, amit az orvos beszélt.
Most hull le a fáról az elsárgult őszi falevél,
Anyukánk el ne költözzön tőlünk, a nagyon messze,
Nem lenne Ő, aki bennünket igazán szeretne.
Ezért kötözöm e falevelet vissza az ágra,
Levél innen ne hulljon soha, mert az nagyon fájna."
|
|
|
|
| |
"Szeretlek téged, mint fű a rétet
Mosolyod, hangod, az ölelésed.
Hints, sóvárgó lelkemnek sebére
Balzsamos hitet, - örök életre."
|
|
|
|
| |
"Mohón tapint ajkunk, a csókot keresik,
Fürge nyelvünk izgatón, egymást ölelik.
Csókra szomjas ajkad remegve csókolom,
Karcsú szép tested két karomban elomol.
Egyesült testünk forr, izzik a szerelem."
|
|
|
|
| |
"Édesem, nagyon messze vagy
Ej, de folyton ölelnélek.
Piros színű rózsát lopnék,
Csókos ajkaid szélére.
Csókjainkkal enyelegnénk,
Engem ölelve becéznél.
Fejem hajtanám öledbe,
Két szép szemecskéd bűvölne.
|
|
|
|
| |
"Szívleld meg a buja természet, andalító dallamát,
Szippantsd a bódító, hódító színes virág illatát.
Ég veled te, meleg lagymatag tavasz, ölelkezik már
A távozó kikelet, és a tűzforrón érkező nyár.
Fiúk, lányok ölelkeznek párban, a mezőn kószálnak,
Mosolyognak egymásra, milyen kacérak, csókolóznak.
Szemeik ragyognak, csóktól égő tüzes ajkuk suttog,
Léptük botorkálón tétova, ide-oda imbolyog."
|
|
|
|
| |
„Álljon meg az idő, szálljon ez a dal zengjen,
Ajkadon csüggjön csókom s Tiéd az enyémen.
Hiszen vagyok neked, tudod édes szerelmem,
Az ereje szerelmünknek legyőzhetetlen!”
|
|
|
|
| |
"Lelkesülten vadul, lobog a szerelem,
Édes csókok cuppannak, szívek repesnek.
Színes, tarka szoknyák lebbennek a szélben,
Combok villannak, csalfa kéjt ígérnek,"
|
|
|
|
| |
"Búcsút integet a nyár, mindent maga mögött hagyva,
Besárgult mezőt, rétet, hervadttá lett virágokat.
Szerelmesek izzón szenvedélyes szelíd sóhaját,
Itt hagyta hűvös harmatcseppekkel teli hajnalát.
Szomorkodik minden, sárgul bokor és falevelek.
Szél kerekedik, seprűzi az itt rekedt meleget.
Eső esik, sovány cseppekben áztat ő kerteket.
Aszalódott füvek és falevelek temetkeznek."
|
|
|
|
|
|
|
